how much is your price, my friend?

mivel eljött a marokkói utazás kéthónapos fordulója, itt az ideje megemlékezni róla. Bár elfelejteni nehéz lesz, mert Marokkó volt az eddigi legnagyobb kulturális sokk-élményem, valamint csaknem 1500 fotó készült az útról (Marija 800 képet csinált!!őrült?!)


utazás: 2011.márc.24-31, Marokkó
útvonal: Marrakesh - Atlasz-hegységen keresztül (Thingirnél biztos megálltunk) a Szaharába, Merzouga dűnéihez, visszafelé Ourzazate-n keresztül ismét Marrakesh, majd az utolsó két napra elhúztunk az óceánpartra Essaouira-ba. A gép pedig Marrakeshből Portóba vitt minket.

azár: Portugáliából nevetségesen olcsón el lehet jutni Marokkóba, 30 euró volt oda-vissza az út!(Portóba drágább eljutni!). De ugyanez igaz Spanyolországra is. Maga a megélhetés szintén olcsó volt, okés szállást lehetett találni 5-10 euró között, a kaja szintén jó áron kapható, nem is beszélve a frissen facsart narancsléről...(kb. 100 ft 3 dl)

útitársak: Julie (francia lakótársam), Marija (litván lány, még a nyelvkurzusról ismerjük egymást), Sebastian (német, szintén nyelvkurzusról, Branyó lakótársa). Általában amikor megkérdezték, és ti honnan, mi összenéztünk, nevettünk egyett - vegyesfelvágott, majd ha a kérdezőnek volt ideje, belementünk. Az biztos, hogy talált valakit közülünk, akivel elcseveghetett a korábbi élményeiről. Valamiért a litván lányok felülreprezentáltak voltak a turisták között (Mariján kívül még 3 litván lánnyal találkoztunk, magyarral bezzeg eggyel se - bár később találkoztunk egy szlovén csoporttal, akiket már majdnem magyarnak tekintettem a szaharában. Szomszéd!)

nyelvtudás: FRANCIA! angolt csak a hostelesek (jó esetben), meg az árusok beszélnek. Ha nem tudsz franciául, kicsit nehezebb lesz boldogulni. Amíg Marokkóban voltunk, nőként kevésbé éreztem magam hátrányosan, mint amit a francia nyelvtudás hiánya okozott. Szerencsére Julie ott volt, de így is szörnyű volt - hogy az "angol-franciául beszélő" idegenvezetőről kiderül, hogy angolul nem is, csak franciául, meg arabul. Aztán néha Julie fordított nekünk ide-oda, de azért ez se a legjobb móka. (Mert ugye ahogy megtudták, hogy Julie francia, csak hozzá beszéltek.) A végén viszont úgy éreztem, hogy az egy hét alatt felszedett francia alapszókincs sikeresen kiverte a portugál alapokat a fejemből. Köszönöm.


aki rá akar hangolódni Marokkóra, de kiábrándulni se akar túl hamar, az nézze meg újra -és - újra az Aladdin c. klasszikus első pár percét. Kísértetiesen hasonlít.

- folytatom -

még több csoki!

Én már ettem csokit a fesztivál óta...és jól esett!:) ennek örömére én is felteszek pár képet.

Ez a híres sütőtökkrémes csokis cukrászköltemény, aminek a tetején éppen eldőlt a fehér csoki díszítőelem. Finom volt.

Ez pedig a csokis pastel de nata. A pastel de nata-ról Dóri már írt korábban, ez ugyanaz, csak csokival a fesztivál kedvéért.

Dóri és a cseresznyés muffin találkozása. Láthatóan örülnek egymásnak.:)

És a másik nagy találkozás: Cookie Monster és Sebastian, a lakótársam. Szerintem kitaláljátok, hogy miben hasonlítanak!:)

Nagyon örülünk a csokis sörünknek. Itt még nem tudtuk, hogy leginkább barna sörre fog hasonlítani és nem csokira.

A világ legjobb csokitortája. A kép nem a csokifesztiválról van, bár ott is kint voltak, mert hogy ez a nevük, a tányérra is ráírták. Lisszabonban van egy kávézójuk, ott jártunk Danival.

hogy ne csak a csoki legyen

Kb. két hete elkezdtünk szörfözni is! Az erasmusosoknak meglepően olcsón van, jó fej az oktató, all included. (8 euró bruttó 2 óra). A folyó túloldalán található Costa de Caparica-ra járunk át, úgyhogy egy-egy ilyen szörfözés legtöbbször egy minimum fél napos program, valamint plusz kettő izomláz szempontjából.

Vicces, hogy egy teljesen új sportág kipróbálásánál a legapróbb eredménynek is mennyire örülni tudok. Talán ezért volt olyan jó az első óra. A második óra katasztrofális, mert még az se megy, ami az elsőn ment (persze az elsőn is csak vakszerencse alapon). Úgyhogy alig várom a harmadik órát, amikor a tényleges fejlődés mezejére léphetek. Persze csak ha a hullámok is úgy akarják.  

wetSUIT UP!

Anninak! és mindenkinek aki szereti a csokit

Szombaton elnéztünk a csokifesztiválra, amit minden évben megrendeznek Óbidosban. Maga a város is elragadó, úgyhogy egy egynapos kirándulást simán megér. Fehérre meszelt falak, macskaköves utcák, középkori várfalak, ginja de óbidos.

És ráadásként három hétvégén keresztül csokoládé fesztivál. Mintha egy időre belecsöppentünk volna a Wonka birodalomba.

A csokoládé birodalom belülről, meg amikor Branyót elkapta az óriásmuffin meg a mézeskalács. (Voltak még óriásfánkok, tortaszelet, egy őrült piskóta tekercs, pár szakács, meg Kanál anyó. 22 fokban ugráltak ide-oda extra vastag sütijelmezben, szegények.)

Kanál Anyó jobb oldalt. Valami más neve volt a mesében, a kanállal, de most nem jut eszembe.

A hely különlegessége a meggylikőr (Ginja de Óbidos), amit csokipohárban szolgálnak fel, amit utána megehetsz. Elég király, összességében kicsit konyakmeggy utánérzés.

 

Rengeteg képet csináltam aznap, az első pár órában teljes eksztázisba kerültem a körülöttem lévő töménytelen mennyiségű csokoládétól. (Azóta se ettem csokit). Volt minden: sütőtökös-csokimusszos süti, csokifondü ananászkehelyben, svájci csokival töltött palacsinta, csokikrémmel töltött fánk, csokis rizottó, csokis sör, stb., stb. Az egyetlen probléma, hogy majdnem mindenért fizetni kellett*, ami azért korlátot állított lelkesedésünknek, de talán még szerencsére is. A nap végére egyikünk se bírt ránézni még egy édességre, s ahogy hazaértünk, nekiálltam tükörtojást csinálni, jó sok sóval meg borssal.
*kivétel volt ez alól egy már nem is tudom milyen márka kóstoltatós pultja, kimeríthetetlen készletekkel

Benfica-Sporting 2:0

Ezen a meccsen voltam hétfőn. A Sporting stadionjában volt, ezért zöld volt minden és mindenki, kivéve azt a piros foltot a bal sarokban, ők a Benfica rajongók. Ezt lehetett látni onnan ahol ültem. Szerencsére nálam volt a szemüvegem, úgyhogy tényleg láttam.:)

A meccs előtt nem volt erős preferenciám, hogy kinek drukkoljak, de ez ott a helyszínen hamar eldőlt, mert a Sporting szurkolótábor közepére szólt a jegyünk. Kiabáltak, énekeltek, káromkodtak, utálták a másik csapatot, legfőképpen a szurkolóikat és persze a bírót nem kevésbé. Gondolom mint bármilyen focimeccsen, mert azt elfelejtettem megemlíteni, hogy nekem ez volt az első.:)

Rá kellett jönnöm, hogy a tévében sokkal többet látok a játékból. Egyrészt persze a kamerák miatt, másrészt meg azért, mert ott nem vonja el a figyelmemet, hogy a közönség egy része egymással és rohamrendőrökkel balhézik. Ezt főleg a zöldek csinálták, akik alattunk ültek:

Ami még jól jött volna, az a közvetítés, mert így nem mindig tudtam követni, hogy például hogy kapott piros lapot az egyik Benfica játékos, meg a gólok visszajátszását is hiányoltam..:D Szerencsére az egyik oldalamon egy olasz lány ült, aki az apukájával rendszeresen kijár a Milan meccsekre, a másik oldalamon meg két német lány (az egyik a lakótársam), akik egyesületben fociznak, úgyhogy tőlük lehetett kérdezni.:)

A közönség egyébként vegyes volt, kisfiútól nagymamáig volt ott mindenki, és a fent említett huligánokon kívül egészen csendes embereket is láttunk, ilyenek voltak például azok a srácok, akik mellettünk békésen betéptek..:)
Maga a játék annyira nem volt nagy szám. Színvonalasabb, mint az otthoni bajnokság (gondolom, bár nem követem), de azért nem egy bajnokok ligája (ezt a milánói lány mondta, akit hiteles forrásnak tekintek). De a hangulat miatt mindenképp megérte kimenni!:)

Egyébként minden lisszaboni a két csapat valamelyikének szurkol, és ez bizony a sörivási szokásokat is meghatározza: a Benfica támogatója a Sagres, a Sporting egyik szponzora pedig a Super Bock, így nem nehéz kitalálni melyik tábor mit iszik.
Végezetül álljon itt egy kép a győztes csapat szurkolóinak gólöröméről:

ess eső

tegnap annak ellenére, hogy esett, végre kimozdultunk. bevallom nem jövök lázba az esőben való sétálás gondolatától, és szívesebben választom a jól bejáratott otthonmaradást. Moritzcal, a német lakótársammal lementünk az óceánpartra (Lisszabonból kb. fél óra kocsival/busszal/vonattal).

A norvég lányok szörfórát vettek, és gondoltuk megnézzük őket, meg ha jók a hullámok, Moritz is megy egyet. Én még várok a szörfórákkal - egyrészt amíg megjön az ösztöndíj, másrészt amíg egy kicsit melegebb lesz. De tegnap, ahogy láttam a többieket szörfözni (vagy inkább a vízben szenvedni), teljesen belelkesültem! csak türelem...:)

A szörfözés errefelé igen népszerű, van külön erasmusosoknak szervezett tanfolyam is, korrekt áron (80 euró 10 óra, minden cuccal együtt). Carcavelos után átnéztünk Cascais-ba.

Cascais (kb. 30 km-re Lisszabontól) igazi turistaparadicsom szép időben, a part mellett sorra kis éttermek, kávézók sorakoznak, a környék tele van villákkal (az árak persze a turistákhoz igazodnak). Általában Sintra vagy Cascais az első hétvégi program a Lisszabonban tartózkodóknak: a hely szép, Cascaisban ott az óceán, Sintrában pedig a kastélyok, jókat lehet sétálni, meg enni. (Sintrában még nem jártam, de kb. már egy hónapja tervezzük..) 

+ Cascaisban a vasútállomásnál ingyen lehet bicót bérelni, legközelebb, ha süt a nap, bérlünk egyet, és elnézünk valamerre a parton.

kedvcsinálónak

az kiderült, hogy nem vagyok valami lelkes blogíró, de akkor már legalább képekkel szolgálok.

egyébként most itt esik az eső, fúj a szél. körülöttem mindenki betegedik, beleértve én is, szóval elég undorító. de néha kisüt a nap, és olyankor pont olyan, amilyennek elképzeltem. 

+1: Ők mind a lakótársaim (voltak vagy épp azok)!

balról jobbra: Julie (francesa), Elina (finlandesa), Emma (finlandesa), Moritz (alemao) és Dóri (húngara)

Amit a lisszaboni házakról feltétlenül tudni kell...

Ezeket a jellemzőket még a januári albérletkeresős időszakban volt szerencsém megfigyelni, megpróbálom összeszedni őket!
- Ami már messziről látszik: sokszor csempe borítja a házfalat, vannak nagyon szépek. A ruhákat szeretik az ablakba teregetni.
- Sok az elhagyatott ház és ezek nem egyes negyedekre koncentrálódnak, a belvárosban is előfordulnak.
- A bejárati ajtóhoz közelebb érve meglepve tapasztaljuk, hogy a kulcslyuk nagyjából térdmagasságban van, ritkább esetben szemmagasságban.
- A lépcsőházban általában nincs lift, a lépcsők pedig szinte mindenhol fából vannak.
- Egy emeleten két lakás van, egy balra és egy jobbra. A kapucsengő mellé nem írják ki a neveket, hanem csak az emeletet és hogy bal/jobb (pl.: 2E, 3D, stb.).
- Az előszoba egy hosszú folyosó, ebből nyílik minden szoba, beleértve a konyhát és a fürdőszobát is.
- A legtöbb lakásban van legalább egy olyan szoba, amelyiknek egyáltalán nincs ablaka.
- A közösségi terek (pl.: nappali) sokszor kisebbek, mint a többi szoba.
- A konyha is keskeny, hosszúkás. A tűzhely egy kisebb emelvényen van, fölötte általában kéménnyel. (Így az alacsonyabb emberek kevésbé látják amit főznek. Egyébként a portugálok sem a magas termetükről híresek. Arról sokkal inkább, hogy mindent jól megsóznak.)
- Legtöbbször a mosógép is a konyhában van, vagy a konyhából nyílik egy pár négyzetméteres mosókonyha.
- Nincs fűtés. A telet (ami náluk inkább őszre hasonlít) elektromos hősugárzókkal vészelik át.
Azt hiszem ez minden. Egész más, mint otthon.

O que fazer com Geleia de Milho?

A mai nap tanulsága, hogy a geleia de milho nem méz. A címben szereplő kérdésre, hogy mit kell csinálni vele, az a válaszom, hogy például nem kell ilyet venni, ha az ember egyébként mézet szeretne. Next time.:)

Pastel de nata

Gyerekkori álmom, hogy egyszer majd nyitok egy cukrászdát. Nem tudom, hogy ezért, vagy csak mert nagyon szeretem a sütiket, ha más országba megyek, egyből rákattanok a helyi cukrászdákra, péksütikre. (maslow 1 vagy 5??)

A portugál édességeket leginkább így jellemezhetném: cukor, cukor, még egy kis cukor, meg tojás - leginkább sárgája. Mérsékelten kreatív. Ezekre a fajtákra még kevésbé tudtam rávenni magam, viszont a többivel folyamatosan ismerkedem. Viszonylag könnyű dolgom van, mert Lisszabon tele van pastelaria-kkal, ami leginkább egy pékség és egy kávézó keverékének felel meg.

Az eddigi kedvencem a Pastel de nata, ami kb. (de csak kb.!) vaníliapudinggal töltött leveles/rétestésztakosár. Fahéjjal, meg porcukorral ízlés szerint. Minél égettebb, annál.

A pastel de nata "eredeti változata" a pastel de belém. Ehhez csak Lisszabon nyugati részében, Belém-ben lehet hozzájutni, és persze csak itt készítik, természetesen még a 19. századi titkos recept alapján. A legenda szerint a recept a belémi kolostor apácáitól származik.

A pastel de nata és a pastel de belém szerintem praktikusan ugyanaz, bár a belémi  kicsit krémesebb, kevesebb a tészta (rétestésztalap), több benne a töltelék, és melegen adják, ami rengeteget dob rajta. Azonban a portugálok nagy része mereven elutasítja már csak a feltételezését is annak, hogy ez a két süti hasonló lenne. És persze mindenki a Pastéis de Belém-re esküszik. "A pastel de nata az jó, de...kóstold csak meg a pastel de belém-et!" A belémi pastelaria-k előtt pedig hosszú sorok állnak..ügyes a marketingjük, az biztos.

+ Isabel (portugál tanárunk) állítása szerint a portugálok otthon nem sütnek pastéis de nata-t, mivel mindenhol kapható, pastelaria-ban 0,8-1,2 euro darabja

+ a pingo doce.ban is (helyi szupermarket): fagyasztott pastéis de nata, 6 darab, kb. 2,5 euro, 15 perc sütőben (ó bárcsak lenne sütőnk az apartmanban…)

Képek

Ebben a bejegyzésben a képeket sorszámnevekkel illetem, mert nincs türelmem kitalálni, hogy vajon lehetséges-e úgy elhelyezni őket, ahogy eredetileg szerettem volna. Bizonyára igen.:)
Az első kép Alfamában készült egy kilátóból, amikor már majdnem teljesen lement a nap. Azért nagyon jó, mert van rajta pálmafa, ami általában a kellemes éghajlatra utal.:) Ennek ellenére a két leghasznosabb ruhadarab amit hoztam az a harisnya és a vastag térdzokni, mondanom sem kell, hogy magamtól nem jutott volna eszembe..
A második kép egy másik kilátóból készült. Mire oda felértünk már láthatólag lement a nap.
A harmadik kép a nyelviskolában készült, ide jártunk három hétig, klassz volt. Dóri lakótársainak 75%-a szerepel ezen a fotón, várjuk a tippeket!:)
A negyedik fénykép "osztálykiránduláson" készült, amikor a csoporttal elvillamosoztunk Belémbe, ahol ragyogóan sütött a nap. Ez a kép pedig azokról szól, akik ezt a legjobban élvezték: a finn-norvég-litván trió.:)

Olá amigos!

január 4-én érkeztünk, azóta csaknem egy hónap telt el. azt, hogy ilyen későn indulunk a bloggal, tekinthetjük egyfajta akklimatizálódásnak is a portugál életmódhoz!:)

csak semmi kapkodás! ezt mesterien el lehet sajátítani errefelé

lisszaboni élményeinkről, benyomásainkról, portugáliáról írjuk a blogot barátainknak és persze magunknak. hogyha már egyszer rendes naplót nem írunk...

valamint ez az első és utolsó bejegyzés, amit többes számban írunk.

Até logo,

Dóri és Dóri